Egyéb tájékoztatás

A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács gondozásában kidolgozásra került a közigazgatási szolgáltatások elektronizálásának szakmai módszertana.

A módszertan elemei:

Szolgáltatásfelmérési útmutató

A szolgáltatásfelmérési útmutató célja, hogy a tág értelemben vett közigazgatás folyamatok felméréséhez olyan általánosan alkalmazható eszközrendszert biztosítson, amelynek segítségével:

  • a felmérést irányító vagy koordináló szerv a felmérésre vonatkozó döntéseket megalapozottan meg tudja hozni,
  • a felmérésben részt vevőket ki tudja választani,
  • a feladatokat értelmesen meg tudja határozni és szét tudja osztani a részt vevők között,
  • hatékonyan tudja allokálni a felméréshez szükséges, illetve rendelkezésre álló erőforrásokat,
  • ki tudja választani a folyamatfelméréshez szükséges, arra alkalmas eszközöket,
  • a konkrét feladatok ellátásához konkrét útmutatókat készíthet elő és hajtathat hatékonyan végre,
  • a felmérés eredményeit már akár a felmérés folyamatában ellenőrizni, validálni, minőség-biztosítani tudja, valamint
  • kialakíthatja azt az eljárásrendet, amely megakadályozza, hogy a folyamatfelmérés elért eredményei hosszú távon is fennmaradjanak.

Szempontrendszer és útmutató az ügyintézési folyamatok elektronizálási sorrendjének kialakításához

 A szempontrendszer célja, hogy a tág értelemben vett közigazgatási szolgáltatások elektronizálása makro-, mezo- és mikroszintű tervezéséhez egyaránt segítséget nyújtson a döntéshozó, koordináló és végrehajtó szervek vagy személyek részére egyaránt. A célkitűzés egy olyan általánosan alkalmazható útmutató, segédanyag kidolgozása, amely egyszerre használható arra, hogy egy-egy közigazgatási, igazságszolgáltatási szerv vagy akár az elektronikus ügyintézés biztosítását vállaló magánjogi jogalany, a saját szolgáltatásai, folyamatai elektronizálási sorrendjének meghatározását elősegítse. Ugyanakkor alkalmas legyen arra is, hogy összkormányzati vagy általában hazai szinten a közhatalmi döntéshozók az itt leírtak felhasználásával prioritáslistát állítsanak fel az egyes folyamatok, folyamatcsoportok elektronizálási sorrendjének megállapítása, az erőforrások leghatékonyabb kihasználása érdekében. Az útmutató célja az is, hogy a folyamatok, szolgáltatások, ügyek elektronizálását célzó projektek finanszírozása érdekében benyújtott pályázatok közötti döntést elősegítse.

Elektronizálási útmutató

Az elektronizálási útmutató célja az elektronizálás kapcsán figyelembe veendő jogi és praktikus követelmények, szempontok, és az ezek teljesítésére, érvényesítésére alkalmas, vagy ahhoz szükséges eszközök, módszerek, elvek meghatározása. E körben szintén megszorítást kell tennünk. Sem a terjedelem, sem a specifikáció, sem pedig a technológiasemlegesség követelménye nem teszi lehetővé, hogy a jelen dokumentum konkrét informatikai megoldásokat, eszközöket vonultasson fel vagy bármilyen szinten műszaki szempontból specifikálja a megvalósítandó szolgáltatásokat. Ehelyett kifejezetten a funkcionalitásra helyezi a hangsúlyt, jelzi azonban, ha az adott funkcionalitás eléréséhez központi vagy szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás áll rendelkezésre, vagy fog rendelkezésre állni.

Az elektronikus ügyintézési szolgáltatások kommunikációs protokollja

 Az elektronikus ügyintézés kiterjesztésének, valamint az elektronikus ügyintézési szolgáltatások bevezetésének sikere sok tényezőtől függ. A gondos tervezés, az ügyféligények felmérése, a célcsoportok definiálása, az elektronizálandó folyamatok felmérése, helyes megválasztása, a folyamatok újragondolása és ügyfél-, illetve felhasználó-centrikus csomagolása mellett a létrejövő szolgáltatások, ügyintézési lehetőségek megfelelő kommunikációja is elengedhetetlen.

A kommunikációs protokoll egységes iránymutatóként kíván szolgálni úgy a tág értelemben vett közigazgatási hatásköröket gyakorló, az elektronikus ügyintézés megvalósítását szabályozott, illetve központi elektronikus ügyintézési szolgáltatások működtetésével elősegítő szolgáltatók, az elektronikus ügyintézés koordinációjáért felelős szerv, valamint akár a kormányzati vagy egyéb, az elektronikus ügyintézés horizontális kommunikációért felelős szervek, személyek számára.